A nyitott egyetemi programjuk mögött az a meggyőződés áll, hogy a magyar felsőoktatás nem él az internet kínálta lehetőségekkel, elmulasztja a valódi felzárkózás és valódi integráció technika-nyújtotta esélyét.
A hálózathoz-csatlakozás persze mindenütt megvalósult, adott a szegényes vagy kevésbé szegényes számítógép állomány, s a jobb intézmények megkezdték tananyagaik egy részének belső felhasználást célzó webre-vitelét. Viszont semmi nem történik annak érdekében, hogy az internet lehetőségeinek kihasználása révén enyhüljön a magyar felsőoktatás legsúlyosabb nyavalyája: a színvonalas tanári kapacitás szűkös volta.
A MTA Filozófiai Kutatóintézetének nyitott egyetemi programjai Akadémiai Filozófiai Nyitott Egyeteme
Magas színvonalú önművelődést lehetővé tevő anyagokat bocsát - teljesen ingyenesen, csupán regisztrációhoz ragaszkodva - a korszerű bölcsész- és társadalomtudományok iránt érdeklődők rendelkezésére. A filozófián belül 2000 tavasza óta öt irányt kínálunk: filozófiatörténet - tudományfilozófia - társadalomfilozófia -vallásfilozófia - kommunikációfilozófia. A megismerés tudományi és az irodalomtudományi szak felépítését 2001 márciusában, a teológia szak felépítését 2002 januárjában, a humánföldrajz szak felépítését 2002 júniusában kezdtük meg.
Az IVEK-modell
Internet és felsőfokú tanulás összekapcsolódása számtalan formában történhet, s a különféle változatok között nyilván helye van az ilyen-olyan távoktatásoknak vagy levelező oktatásoknak is. Ám amikor a virtuális egyetem magyarországi vagy kárpát-medencei kihívásáról és ígéretéről beszélünk, nem távoktatási vállalkozások lehetőségére utalunk, hanem a hagyományos felsőoktatás és az internetes tartalomszolgáltatás sajátos, honi viszonyaink igényelte ötvözetére. A virtuális egyetem eszméje kezdetben, az 1990-es évek derekán, persze kétségkívül hordozta – az USA-ban, Nyugat-Európában, és nálunk is – az úgymond kőfalak nélküli művelődés illúzióját. A gyakorlati tapasztalatok – s nyomukban az elméleti reflexió – azonban csakhamar elvezettek a régi-új felismeréshez, hogy teljes értékű tanulás nem lehetséges eleven tanár–diák és diák–diák kapcsolatok nélkül, az eleven kapcsolat viszont a kommunikáció lehető legnagyobb sávszélességét igényli: tudniillik a személyes együttlétet.
Az a tartalomfejlesztési és oktatásfilozófiai munka, amely az MTA Filozófiai Kutatóintézetében 1997 tavasza óta folyik, s amely munkának az évek során idestova ezer – határainkon belüli és határainkon túli – érdeklődő e-mailje adott újra meg újra lendületet, mostanára egyértelmű tanulságokat hozott. A tanulságokat az Integrált Virtuális Egyetemi Kezdeményezés modelljében, az IVEK-modellben összegezzük. Ívekről álmodunk, amelyek összekötik a múltat, a jelent s a jövőt, a könyv-alapú művelődést az internet-alapú művelődéssel, a lineáris szöveg közegében fregmentálódott diszciplínákat és tantárgyakat az interdiszciplináris-multimediális tudás-egésszel, a határon inneni magyar felsőoktatást a határon túli magyar felsőoktatással, a magyar nyelvű tájékozódást a más nyelveken történő tájékozódással.
Ezek az ívek négy pilléren nyugodnának. Az első pillért a kőegyetemek alkotják, nagyok és kisebbek, határokon innen és túl – hallgatók, tanárok, tantermek, könyvtárak, diákkocsmák és diákszerelmek. A második pillért a koordinált internetes tartalomfejlesztés jelenti: értelmes oktatói-tudományos munkamegosztás, ki-ki tudása legjavát adhatja, jut feladat mindenkinek. A harmadik pillér a célzott hallgatói ösztöndíjak rendszere, határokon innen és túl, amely az internet hozzáférés költségeit fedezi. A negyedik – légies, de elengedhetetlen – pillér a magyar felsőoktatási akkreditációs szabályozás remélhető új szelleme: akkreditáció, amely nem bünteti a digitális tananyagok használatát, az interdiszciplináris nyitottságot, az egyetemek közötti valódi – szellemi – együttműködést, s az úgynevezett minőségellenőrzésbe az új minőség támogatását is beleérti. Az IVEK-modell a magyar felsőoktatás felzárkóztatásának legszervesebb, leghatékonyabb – és legolcsóbb képlete.
http://nyitottegyetem.phil-inst.hu
Diákhitel Direkt

