magyar | english
Diákhitel Direkt regisztráció
A Diákhitelről egyszerűen Törlesztési stratégiák
Menü
Hírlevél feliratkozás
Legújabb SKIP magazin
SKIP magazin
Elállna a hiteligényléstől vagy felmondaná szerződését?

Abban az esetben, ha megkötötte már a szerződést, de mégsem tart igényt a diákhitelre, jogában áll Hitelszerződéstől egyoldalú írásbeli nyilatkozat útján a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállni. Amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel, kérjük, szíveskedjen elállási nyilatkozatát az alábbi linkről elérhető nyilatkozatminta kinyomtatásával, kitöltésével és aláírásával eljuttatni a Diákhitel Központ Zrt. postafiókcímére (1996 Budapest). (Az elállási jog egyéb erre vonatkozó, egyértelmű írásbeli nyilatkozat útján is gyakorolható.)A határidőben előterjesztett elállással a szerződés megszűnik, amely tényről a Diákhitel Központ Zrt. levélben tájékoztatja a Hiteligénylőt.

Folyósítási időszakban szüntetné meg szerződését?

Amennyiben még Diákhitel folyósításában részesül, de rendezni szeretné teljes hiteltartozását, valamint felmondaná szerződést, úgy azt írásban szükséges jeleznie felénk. A felmondáshoz szükséges adatlapot Diákhitel Direkt fiókján belül a „Nyomtatványok” menüpontban, a „Hitelszerződés felmondása” rész kitöltésével tudja kezdeményezni. Az elkészült dokumentumot kitöltve, kinyomtatva és az aláírásokkal ellátva szükséges továbbítani a Diákhitel Központ Zrt. postafiókcímére (1996 Budapest) vagy személyesen adja le Ügyfélszolgálati Irodáink bármelyikében.

Az adatlap beérkezésétől számított 15. napon a Hitelszerződés megszűnik, és teljes tartozását (tőke, kamat, költség) egy összegben, 8 napon belül szükséges megfizetnie.

Kérjük, jól gondolja át, mielőtt felmondja a szerződést! Ha csak a Diákhitel folyósítását szeretné szüneteltetni, úgy azt nem a Hitelszerződés felmondására vonatkozó adatlappal szükséges jeleznie!

A felmondást követően a Diákhitel Központ záró elszámolást készít. Ha tartozását rendezi, a szerződés lezárásáról értesítést küldünk.

Ha a tartozást nem egyenlíti ki, a Diákhitel Központ követelését az Állami Adóhatóság részére átadja behajtás céljából.